Az elvarázsolt vizű forrás
Egyetlen turistaösvény sem lenne teljes egy olyan hely nélkül, ahol le lehet ülni, pihenni és tiszta, friss és üdítő forrásvizet inni. A természettel teljes közösségben lévén, úgy érzed, hogy a víz, amelyet egyenesen a hegyi kifolyóból iszol, új erőt ad. És hirtelen ez a víz nemcsak a szomjadat oltja, hanem a lelked vágyát is a megújulás, a béke és a tisztaság iránt. A tiszta víz ugyanis nemcsak a testet táplálja, hanem a lelket is, és a forrás a béke és a fény helyévé, oázissá válik korunk nyugtalan embere számára.
A víz szent értékéről mindig is voltak népi hiedelmek. Így magától értetődik, hogy a szlovákok már megérkezésük pillanatától kezdve a forrás megléte alapján választották ki lakóhelyüket. A szinte teljesen erdőkkel borított hegyvidéken a források sokkal gyakoribbak voltak, mint manapság. Minden családnak szüksége volt vízforrásra. A víz volt az élet forrása, amely életet és egészséget biztosított az emberek és az állatok számára. Ezzel a vízzel gyúrták a tésztát, amelyből a kenyeret sütötték, és a forrás vagy kút vizével locsolták meg a lányokat húsvét hétfőjén. A víz tehát nemcsak háztartási célokat szolgált, hanem mágikus tulajdonságokkal is rendelkezett, az élet eredetét, a megtisztulás eszközét és a megújulás forrását szimbolizálta.
A Huta Slavia forrás egy szinte vadregényes erdő közepén fekszik. A víz halk zúgása, a hűvös árnyék és a fák között süvítő szél egy kis elidőzésre invitál. De a látszólagos békén túl, ami körülvesz, az erdő az ismeretlen, a riadalmak, a varázslatok és a félelem helyévé is válhat. A szlovák népi kultúrában az erdő egy fantasztikus hely, ahol mindenféle képzeletbeli dolgok történnek. Ezekből a történetekből és a népi képzeletből rengeteg mese és tündérmese született, amelyek egy mesevilágba repítenek bennünket. A helyi szlovák népmesék közül az egyik legismertebb és nemzedékről nemzedékre továbbadott mese "Az elátkozott erdő" (szlovákul Zakliata hora), amelyet a nagyszülők meséltek az unokáiknak, és olyan irodalmi mű volt, amelyet még a romániai szlovák nyelvű iskolákban is tanítottak. "Az elátkozott erdő" (szlovákul Zakliata hora) című mesében egy kitalált világról mesélnek, ahol természetfeletti lények élnek és tevékenykednek, mint például a "drak" vagy "šarkan" (denevérszárnyú, többfejű gyík alakú sárkány, amely tüzet lövell a szájából és mérgező vére van), striga (boszorkányok) és "állatok", amelyek valójában elátkozott gyerekek.32
Meghívjuk Önt, hogy olvassa el ezt a történetet itt az erdőben, a forrásnál, amikor útközben megpihen.
Zakliata hora (Az Elátkozott erdő)33 - Szlovák népmese – Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis ház, ahol egy szegény özvegyasszony élt két fiával. A fiúk annyira hasonlítottak egymásra, hogy még az anyjuk is nehezen tudta megkülönböztetni őket.
Ahogy a fiúk felnőttek, elkezdtek dolgozni, hogy legyen egy minimális jövedelmük. Amikor látták, hogy mások is elmennek a világba, hogy jobb jövedelmet keressenek, ők is elkezdtek azon gondolkodni, hogy elmennek. Az anyjuk egyetértett velük, csak remélte, hogy nem történik velük semmi rossz. A fiúk elkezdtek készülődni az induláshoz, bementek az erdőbe, és annyi fát vágtak, hogy három évig kitartson, azalatt az idő alatt, amíg távol lesznek otthonuktól. Mielőtt elindultak volna, az anyjuk megkérte őket, hogy menjenek ki az erdőbe vadászni, hozzanak magukkal valami ennivalót, tegyék el útravalóul. A fiúk reggeltől estig járták az erdőt, és még csak nyomát sem találták az állatoknak. Hazatérésükkor egy falka éhes farkas fogadta őket. Dobtak nekik egy darab szalonnát és kenyeret, a farkasok pedig csatlakoztak hozzájuk és követték őket. Másnap kora reggel ismét vadászni indultak, de ezúttal sem sikerült semmit sem fogniuk. Hazafelé menet két medvét láttak egymással harcolni. Egy darab szalonnát és kenyeret dobtak nekik. A medvék abbahagyták a harcot, csatlakoztak a fiúkhoz, és követték őket hazáig. A harmadik napon megint semmi. Csak két oroszlán harcolt egymással; lecsillapították és hazavitték őket.
Látva, hogy nem tudnak vadászni, megtöltötték a tarisznyáikat, elbúcsúztak az anyjuktól, fogták az állatokat, és elindultak. Három nap és három éjjel utaztak együtt, amíg egy útkereszteződéshez értek, ahol egy nagy hársfa állt. Az idősebb testvér azt mondta az öccsének, hogy ideje lenne szétválni, az egyik az egyik, a másik a másik irányba menjen. Megegyeztek, hogy a nevüket a fa kérgébe vésik, és egy kést szúrnak a törzsébe. Amelyikük előbb tért vissza az útról, annak kell kihúznia a kést a fa kérgéből. Ha vér jön ki, az azt jelenti, hogy a másik él, ha pedig víz jön ki, az azt jelenti, hogy meghalt. Ezt követően, bevésték a nevüket a fába, beledöfték a késeiket, és elindultak, mindenki a maga útján.
Az idősebb testvér egy fekete vászonnal körülvett településre érkezik. Itt megtudja, hogy a kutat, amelyből a helyiek vizet isznak, egy 12 fejű sárkány őrzi. Ahhoz, hogy inni tudjanak a kútból, a falusiaknak egy lányt kellett adniuk cserébe. Máskülönben nem tudnának hozzáférni a kúthoz. Amikor a király lányára került a sor, elrendelte, hogy a települést fekete vászon vegye körül, és bejelentette, hogy annak adja a lányát és a fél királyságot, akinek sikerül megölnie a sárkányt. A legény elhatározta, hogy megöli a sárkányt, és kiszabadítja a gyönyörű fiatal lányt. Elment a várba az állataival, és kérte, hogy lakjanak jól, és hogy neki adjanak egy éles kardot. Útnak indult, együtt a király lányával. Elvitte a lányt a kúthoz, hogy odacsalogassa a sárkányt. Abban a pillanatban, hogy kidugta a fejét, a fiú levágta a sárkány fejét. A sárkány felsikoltott fájdalmában, és kidugta a másik 11 fejét, amelyekből heves lángokat lövellt ki. A fiúnak az állatok segítettek. Így sikerült levágnia az összes fejet, amelyekből kivágta a nyelveket, és az erszényébe tette őket. Éjszaka, miután mindannyian elaludtak, a kocsis levágta a fiú fejét, és megeskette a hercegnőt, hogy senkinek sem mondja el, mi történt. A kocsis fogta a sárkányfejeket, és a királyhoz szaladt velük, azt vallva, hogy ő ölte meg a sárkányt.
Amikor az állatok felébredtek, és meglátták halott gazdájukat, sírni kezdtek. A medve hozott a kígyótól egy darab zöld növényt, és háromszor megtörölte a fiú nyakát. Amikor visszatették a fiú fejét, az meggyógyult. A fiú összeszedte magát, összeszedte az állatait és továbbállt.
Egy hónap múlva visszaérkezik a településre, ahol észreveszi, hogy a fekete vászont eltávolították. Itt megtudta, hogy a kocsis ölte meg a sárkányt, és hogy másnap feleségül veszi a hercegnőt. A fiú elszomorodott, és elindult az állataival a királyságba. Amikor meglátta a fiút, a hercegkisasszony a nyakába ugrott. A király és a többi vendég értetlenül nézte, a kocsis pedig reszketett, mint a nyárfalevél. Miután a király lánya mindent bevallott, a legény elővette a sárkánynyelveket a tarisznyájából, hogy bizonyítsa, amit a lány mondott, a király pedig neki adta a lányát és a fél királyságot.
Egyik reggel a fiú észrevett az egyik részen egy megsárgult erdőt. Megtudta, hogy ez az elátkozott erdő, és hogy aki ide belép, az nem térhet vissza. Egy nap azt mondja a feleségének, hogy vadászni megy. Fogta az állatait és elment. Alighogy elérte a kert hátsó részét, egy rókát pillantott meg. Követte, de nem tudta jól megnézni. A róka egyre mélyebbre csalta az erdőbe. Hirtelen a róka eltűnt, és a fiú rájött, hogy egy sűrű, nagyon sötét erdőben van. Leült egy tölgyfa mellé, és mivel éhes volt, tüzet gyújtott, és elkezdte sütni a szalonnát. Egyszer csak egy hangot hallott a fáról, amely azt kiabálta: "Fázom, fázom". Felnéz a fára, ahol egy öregasszonyt lát összekuporodva. Azt mondja neki, hogy jöjjön le a tűz mellé, ha fázik. Csend van, majd újra elkezdi kiabálni, hogy "fázom, fázom". A fiú ismét azt mondja neki, hogy jöjjön le és melegedjen fel, ha fázik. Megint semmi. Harmadszor is kiabál, mire a fiú, már bosszúsan, hangosan közli vele, hogy vagy jöjjön le melegedni, vagy fogja be a száját. Az öregasszony azt válaszolja, hogy lejönne, de fél az állatoktól, és megkérdezi, hogy megütheti-e őket a vesszőjével, hogy elűzze őket. Az ifjú király beleegyezett, az öreg banya lemászott a fáról, megütötte az állatokat, elszaladt egy békaért, és elkezdte forgatni a tűz fölött. Egyszer azt kezdi mondani: "Te szalonnát sütsz, én békát sütök. Én szalonnát eszem, te békát." Miután ezt néhányszor megismételte, a fiú dühös lesz, és ráuszítja az állatokat, de azok nem reagálnak, mert az állatok megkövültek a vesszőütésétől. A férfi feléjük fordul, de abban a pillanatban az öregasszony megüti a vesszőjével, és ő is megkövül. Felkapja és egy gödörbe dobja.
A kisebbik fiú hazafelé tartott, amikor elért az útkereszteződéshez. Ahogy kihúzta a kést a fából, az egyik oldalról víz, a másikról pedig vér kezdett folyni. Megdöbbenve és aggódva indult megkeresni bátyját. Erdőkön és síkságokon keresztül vándorol, és megérkezik bátyja királyságába. Megáll ugyanannál a kocsmánál, ahol az ifjú király is megállt, amikor megérkezett. A kocsmáros észreveszi a feltűnő hasonlóságot a bátyjával, és elmeséli neki, hogy milyen bátor volt, és hogy egy nap nyomtalanul eltűnt. A fiú megköszönte a fogadósnak, és elindult az állataival a királyságba, ahol tárt karokkal fogadták. Másnap kora reggel meglátja a szomorú erdőt, amelyről megtudja, hogy elátkozott erdő. Azonnal rájön, hogy csak ott lehet a testvére, és hogy valami rossz történhetett vele. Elindul, hogy megkeresse őt. Találkozik ugyanazzal a rókával, amelyik a tölgyfához csalta, ahol a bátyja megállt. Meggyújtotta a tüzet, és elkezdte sütni a szalonnát. Az állatok félreültek, és nyalogatni kezdték a megkövült állatokat. Egyszer csak egy hangot hallott a fáról, amely azt kiáltotta: "Fázom, fázom". Azt mondja neki, hogy jöjjön le a tűz mellé, ha fázik. Az öregasszony azt válaszolja, hogy lejönne, de fél az állatoktól, és megkérdezi, hogy megütheti-e őket a botjával, hogy elűzze őket. Az ifjú látja a megkövült állatokat, és rájön, hogy be akarják csapni. Azt válaszolja, hogy a vessző nem segítene rajta, csak felbőszítené az állatokat, és azok lecsapnának rá. Adja oda neki a vesszőt, és ő majd elűzi vele őket. Az öregasszony odaadja neki a vesszőt, de a fiatalember nem az állatait, hanem a földet üti meg, mire az öregasszony leszáll a fáról. Egyszer azt kezdi mondani: "Te szalonnát sütsz, én békát sütök. Én szalonnát eszem, te békát". A fiatalember megijedt, és azonnal rászabadította az állatokat. A fiú azt mondja neki, hogy élessze fel az állatokat, és akkor elengedi őt. Odaadja neki a csizmáját, és azt mondja neki, hogy van egy arany vessző a fán, és hogy másszon utána. A fiú megüti az állatokat az aranyvesszővel, és azok azonnal életre kelnek. A férfi ráuszítja a többi állatot is, és azt mondja neki, hogy addig nem engedi el, amíg meg nem mondja, hol van a bátyja. Az öregasszony nem bírja tovább a fájdalmat, ezért elmondja neki, hogy a bátyja egy lyukban van, és megkéri, hogy kenje meg egy általa adott kenőccsel. Úgy is tett, a bátyját visszahozzák az élők sorába. A fiatalember fogta a vesszőt, és ráütött az öregasszonyra, aki abban a helyben megkövült. Abban a pillanatban az egész erdő kivilágosodott és kizöldült. A fiúk hat állata legényekké változott, megölelték egymást, és örültek a szabadulásnak. Körülnéztek, és nem hitték el, hogy ez igaz. Az egyik legény bevallotta, hogy mindannyian a királyi család sarjai, de mindig veszekedtek egymással. Ezért voltak elátkozva, hogy harcoljanak egymással, mint a farkasok, medvék és oroszlánok, amíg két ártatlan testvér meg nem szelídíti őket, és meg nem tanítják egymást a jóra. És most odaadták nekik az egész királyságukat, és bevallották, hogy együtt akarnak tovább élni.
Visszatértek a királyi palotába, ahol nagy ünnepséget rendeztek. Nem sokkal később a fiúk elhozták az anyjukat, és mindannyian boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
VÉGE