Szövőműhely

Az egyik legfontosabb elem, amikor egy nép kultúrájáról beszélünk, a művészet. A népi alkotások - amelyeket vagy a mesterségükre szakosodott népi iparművészek, vagy a puszta kedvtelésből vagy szükségből különböző tárgyakat készítő átlagemberek készítenek - valódi örökséget jelentenek, amelyet őseinktől kapunk. A művészetet ugyanis nemcsak nagyszerű, látványos dolgok létrehozására használták, hanem a legapróbb háztartási tárgyak díszítésére is. A szlovák házakat mindig kézzel készített tárgyakkal díszítették; az épületelemeket - tornácokat, nyeregtetőket, oszlopokat, tartóoszlopokat, ablakpárkányokat, ajtókat, mennyezeti gerendákat - helyi faragók és ácsok faragták. A lakberendezési tárgyak - a tányéroktól, párnáktól, lámpáktól, ágytól kezdve a falikárpitokon át az ágyneműig - egy ügyes kéz érintésével igazi műalkotásokká - válhattak. Mert bár egyes motívumok ismétlődnek, minden kézművesnek megvolt a szabadsága, hogy kifejezze önmagát, hogy eredetiséget és sajátos jelleget adjon munkájának.

A nemzedékről nemzedékre szálló tárgyak közül a szövetekkel kapcsolatos tárgyak maradtak meg a legjobban. Mivel szinte minden házban volt szövőszék, magától értetődő, hogy a közösség minden asszonya ismerte a szövés mesterségét. Minden lánynak hozományra volt szüksége ahhoz, hogy férjhez mehessen. Ezért minden lányt kora gyermekkorától kezdve bevontak a hozomány előkészítésének folyamatába. Ruhákat, szőnyegeket, abroszokat, falvédőket, törölközőket, terítőket, ágyneműket szőttek. A munkát a nők a hideg évszakban végezték, amikor a mezőgazdasági munkák nem igényelték a jelenlétüket. A gyapjú, a len és a kender a ruhák és szövetek előállítására szolgált, így a len- és kendertermesztéssel művelt földek a háziiparban való felhasználás miatt minden falusi településen qelengedhetetlenek voltak.

Különösen szépek voltak a hagyományos szlovák népviseletek. Mivel a Réz-hegység fennsíkon letelepedett szlovákok Szlovákia különböző vidékeiről érkeztek, sajátos népviseletek kombinációja jött létre. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az új településeken, ahol letelepedtek, románokkal és magyarokkal éltek közösségben, ami a népviselet tekintetében is kölcsönös hatásokhoz vezetett.

A 18. század végén a ruházat alapanyagát helyi erőforrásokból készítették, a fő ruhadarabok házilag szőtt kendervászonból vagy fehér gyapjúból készültek.

Néhány, az akkori férfiakra jellemző ruhadarab40: gyapjúszövetből készült guba, hosszú hajjal a felszínén. A guba egyszerű, egyenes szabású volt, a mellkason keresztbe futó varrással, amely a derék alá, néha térdig ért. A vállak fölött viselték; télen néha a férfiak subát viseltek, amely szintén vastag ruha volt; az ing bő, tunikaszerű, gallér nélküli volt, és a derékon húzózsinórral vagy gombokkal rögzítették; az ing fölött mellényt (lajblík) viseltek, különösen ünnepnapokon; a bő nadrágot két, majdnem a bokáig érő hosszúságú, repedésre fűzött csipkéből készítették; egy keskeny, szövetből készült kötény; az erdészeti munkásokra jellemző széles, bőrapplikációkkal díszített bőrből készült szíjat (širokí remeň) viseltek a derekukon; a szőrposztó (kabanica), egy házban hűvös időben viselt abaposztóból készült ruha; lábukon munkában papucsot, ünnepnapokon fekete csizmát viseltek.

A nők41 inget (oplecko) viseltek, az ing fölött pedig egy nagy rojtos kendőt (haraska), amelyet a hátuk mögé tekertek és kötöttek, vagy egy felülről lefelé gombokkal ellátott szvettert (vizitka), amely deréktól lefelé ki volt bontva; sima fehér szoknya behajtás nélkül (spodnička), néha csipkével (štikeliš), majd fehér szoknyák kis, sűrű ráncokkal (kiňteš) és csipkézett aljjal. Különböző színű, virágos, geometrikus motívumokkal díszített szoknya (sukňa); a szoknya fölé kötényt (zástera vagy zoponka) kötöttek, amely lehetett fodros/csipkés vagy a nélküli. Az újkorban a ünnepnapokon festett vászonból készült ujjatlan ruhát viseltek az ing és a szoknya fölött; hidegebb időben egyfajta vastag rojtos takarót hordtak, amelyet háromszög alakban hajtogattak össze és tekertek a vállukra. Néha az otthon szőtt hosszú ujjú, gyapjúból készült kabátot (vlna) viseltek; a fiatalabb, tehetősebb lányok hideg napokon egy barančina nevű szőrmeutánzatot is hordtak. Minden férjezett nő fejkendőt (šatka) viselt. Lábukon bocskort, télen pedig fekete bőrcsizmát viseltek. A zsebkendők (kapesnik vagy šatečka) sem hiányoztak. A gyerekek 5 éves korukig csak térdet takaró hosszú inget viseltek.

A gyors urbanizációval a hagyományos ruházat viselése megszűnt. Mára a népviselet csak alkalmi viseletté vált. Napjainkban a fiatalemberek különleges alkalmakkor többnyire zöld, kissé keskenyebb karimájú kalapot, a férfiak pedig fekete, szélesebb karimájú kalapot viselnek. Kendervászonból szőtt ingben, vagy finomabb misir fonalból (miserove platno) vagy gyolcsból készült ingben jelennek meg. Néha az ingek válltöméssel, magasan felhajtott gallérral és ujjbújtatóval is megtalálhatók. A gallér három színes, háromszög alakban elhelyezett gombbal zárul. Az első világháború után, gatya helyett a férfiak fekete vagy zöld posztóból készült elegáns nadrágot (priče - nohavice pricove) viseltek, míg télire megmaradt a fehér, házilag szőtt gyapjúból (sucno) készült nadrág.

A nők a hajukat hátul összefogva, csiga alakú kontnak nevezett kontyba csavarva viselték. A lányok haját hátrafésülik, a tarkó fölött összefogják, és egy vagy két copfba fonják, amelyet aztán egy čupka nevű kontyba kötnek. Az idősebb lányok a copf végére általában több színes pántlikát (mašličky) tesznek, melyek a csípő alá lelógnak. A fejükön kendőt (šatka) viselnek, amely mindig fehér, geometrikus motívumokkal vagy apró fekete vagy kék színű virágokkal díszített. Később megjelentek a színes kendők is. A férjes asszonyok a hajukat kontyba (kont) kötik, aura fehér, csipkés (faldičky) főkötőt (čepec) tesznek, a konty formáját a szabással emelve ki. A főkötő fölé keményített kendőt tesznek, amelyet elöl megkötnek, így kapja meg a szlovák nők öltözködésére oly jellemző formát. A kendőt liszttel vagy burgonyavízzel keményítették ki. A végek ki voltak szélesítve. Szoknyát és inget viselnek. Az ing fölött lehet atlaszból vagy fekete glottból készült, gallonokkal díszített mellény (lajbik). A női viselet legeredetibb ruhadarabja az ing (oplecko). Ez az egyetlen kézzel hímzett ruhadarab, az összes többi ruhadarabot csak galleonokkal, pántlikákkal és csipkékkel díszítik.

Az ing vékony fehér vászonból (patelát) vagy nagyon finom fehér vászonból (silónové) készül. A fodor (fodrička) szépen hímzett a szegélyen. Keresztbe tett pontokkal (krížiky), kanyargó zsinórokkal, geometrikus motívumokkal (reťazka) dolgozzák. A fodor egy nagyon finom, csomózott öltéseken alapuló öltéssel, egy 4-5 cm-es piros, sárga, zöld, kék színű szegéllyel (obrubek) váltakozva végződik. Bár látszólag nagyon egyszerű, a varrás, azaz az egyik ujj hímzése két nap kemény munkát igényel. A szoknya (sukňa) készülhet lenvászonból, pamutból stb. Az alap általában fehér, rózsaszín vagy világoskék, amelyre apró virágmotívumok vannak nyomtatva. Feltűnő, hogy a szlovák nők a pasztellszíneket részesítik előnyben, így az egész népviselet kellemes színhatást kelt. A szoknya alatt széles, fehér, apró, sűrű ráncokkal díszített, vékony szövetből (patelatovy spodník - kiňteš) készült pendelyt viselnek, alatta pedig egy sor szűkre szabott kendervászon (konopný spodník) pendely van. A szoknya fölé kötényt (zástera vagy zoponka fertuch) kötnek. Egy másik ruhadarab a vizitka. A vizitka damasztból, atlaszból, glottból, libertinusból, pamutból stb. készül, és házi vászonnal vagy flanellel bélelt.

Télen az asszonyok bocskort hordtak, melyet csatos övvel (nadkonce) a lábszáruk közepe fölé, kenderből készült ruhadarab (onucki) fölött viselték. Később a bocskort csizma, majd fehér harisnyával viselt bakancs váltotta fel.