A nyírfaerdő

Sólyomkőváron a fiatal nyírfaerdő szimbólumként értelmezhető, annak az erdőnek a szimulációjaként, amely a szlovákok érkezésekor itt létezett. Mint már említettük, a szlovákok alapvető foglalkozása érkezésük kezdetétől fogva és telepítésük oka az erdőgazdálkodás volt.27 A szlovákok hozzászoktak az erdőben való munkához, mivel ez volt az uralkodó tevékenység a származási helyükön. Minden szlovák család kapott fát egy ház építéséhez. A ház helyét elsősorban aszerint választották ki, hogy volt-e vízforrás (forrás). A házépítés után minden család a háztartás körüli kiterjedt erdőket termelte ki. A kivágásból származó földterületet az erdő kivágójának szabad használatába adták, így az ő érdekükben állt, hogy minél nagyobb területet vágjanak ki. Az ősi bükk, tölgy, gyertyán, vadcseresznye és kőris fákat az erdészeti munkákra jellemző szerszámokkal termelték ki: keresztfűrész, fejsze, balta stb. A fa szállítására lovakat, de különösen ökröket használtak. A 19. század végén a szlovák településeken a lovak száma csekély volt, később azonban nőtt, mivel a ló, az ökrökkel szemben, a gyorsaság, az erő és a mozgékonyság előnyeivel rendelkezett. A legjobb minőségű fákat kivágták, feldarabolták és Élesdre vagy Mezőtelegdre szállították, ahonnan külföldre (Budapestre, Bécsbe, Pozsonyba) vitték. A 18. század látványos népességnövekedése megnövelte a fa iránti keresletet a nagy európai városokban. A fa jelentős nyereséget hozott a földtulajdonosoknak. A gyengébb minőségű fát kálisó, később pedig üveggyártásra használták. A szlovák gazdaságok is ebből a fából épültek. A helyi helynévkutatás (Varatik, Szalajka, Do Šokut, Veľka Voda, Măgura, Rovenka, Na Hanky, Rubana, Chrapcin, Palence, Polence)28 az erdő kiirtásának más technikáit is említik, amelyek kevésbé tetszettek a feudális uraknak: az égetéses technikát (az erdőt felgyújtották) és a szárítási technikát (a fák törzsét körös-körül felaprították, ami a fák fokozatos kiszáradását eredményezte).

Az erdő eltávolítása után a keletkezett földterületet a szlovákok ingyenesen megkapták, és szántóföldként, rétként vagy legelőként használhatták. A fák kivágása után az erdő hajlamos volt regenerálódni. A tölgy és bükk helyett nyírfák jelentek meg. A nyír (latinul Betula pendula) 20-25 méter magasra növő fa. Ez egy őshonos fa, amely főként a mérsékelt északi éghajlaton nő. A talaj vonatkozásaiban ez igénytelen faj, mivel fagy- és szárazságtűrő. Invazív faj, az elsők között telepszik meg egy letarolt területen. Egyedül is nőhet (nyírfaerdők) vagy más fajokkal vegyesen.

Minden szláv népnél a nyírfa többszörösen felhasználható fa. Oroszországban nemzeti fának tekintik, és a június eleji Zöld Héten ünneplik. A nyírfa széles körben elterjedt faj a Réz- hegység fennsíkján.

A nyírfát a szlovákok a háztartásokban a tűz fenntartására használták. A vékony, fehér kérget tűzgyújtásra használták.

A szláv idők óta ismertek a nyírfa különböző terápiás hatásai. A nyírfa nedvét tavasszal, rügyfakadás előtt gyűjtik, és különböző betegségek kezelésére használják, és az "istenek italaként" is ismert. A nyírfalevelekből és -rügyekből teát készítettek, amelyet különböző betegségek kezelésére is használtak. A nyírfából különböző mezőgazdasági eszközök nyele is készült. Az építőiparban azonban nem használták, mert a vízben gyorsan rothad. Egyes falvakban az a szokás, hogy május 1-jén a lányok kapujának tetejére feldíszített nyírfát ("maje") állítanak, hogy kifejezzék a fiúk irántuk érzett rokonszenvét.