A cséplés és aratás

A Sólyomkővár fennsíkján végzett erdőirtások nagy kiterjedésű szántóföldeket eredményeztek. A talaj rossz minősége, a kitermelésekből adódóan - a kövek, gyökerek és tuskók jelenléte miatt - azonban azt eredményezte, hogy a szántóföldek nem voltak elég termőképesek. Ennek következtében az állattenyésztés volt a szlovákok fő foglalkozása. A területek nagy részét legelőként, rétként használták, vagy gyümölcsfákkal (főleg szilva, alma és cseresznye) ültették be. A legjobb földeken főleg két, a szlovákokra jellemző mezőgazdasági kultúra fejlődött ki: a rozs és a burgonya.

A történelem során a búza volt a legkeresettebb és legjobban termesztett gabona. A búzából készítették a mindennapi kenyeret, amely kenyérnek jövőbe látó ereje is volt. A paraszti tudatban a kenyér természetfeletti erővel rendelkezett; a kenyéren keresztül könnyebb volt párbeszédet folytatni az istenséggel, az ősök lelkével. Sólyomkővár magasan fekvő területén azonban a talaj alacsony termőképessége megnehezítette a búzatermesztést, mivel a terméshozam alacsony volt. A búzát ezért kisebb területeken termesztették, gyakran más gabonafélékkel (árpa, zab, rozs, köles) keverve. A rozs könnyebben alkalmazkodott a Réz-hegység természeti adottságaihoz, mivel igénytelen, nagy hozamú gabonaféle.

A föld előzetes előkészítése (tisztítás, szántás, boronálás) után került sor a vetésre. A műveletet kézzel végezték, és a választott növénytől függően ősszel vagy tavasszal lehetett elvégezni. Nyáron az egész család részt vett az aratásban. Minden más munkát félretettek az aratás végéig. A férfiak kaszáltak, az asszonyok és a gyerekek pedig összegyűjtötték a gabonafüveket, és keresztet formáltak belőlük. A gabonát ezután szekérrel szállították a csépléshez vagy a házhoz, ahol cséplés céljából csűrökben vagy pajtákban tárolták. A cséplést kezdetben állatokkal, később cséplőgépekkel végezték. Sólyomkőváron a 19. század első fele óta létezik cséplőgép. A gabonát ezután különböző formákban tárolták (magtárak, pajták, kádak, gabonás ládák stb.), majd a vízimalomban őrölték. A rozst kenyérkészítő tulajdonságai mellett hosszú, merev szalmájáért is termesztették, amely a legjobb volt tetőfedőnek, és néha a pelyvát párnák töltésére használták.