A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
Meniu Valori Nutritionale - Slavia Salonta
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.
A szlovákoknak a történelmi Magyarország északi megyéiből a déli megyékbe történő, a 18-19. században lezajlott migrációs folyamata során a szlovákok egyik alapvető foglalkozásaként a juhtenyésztést dokumentálták. A 19. század végén a juhtenyésztés különösen a Hármaspatak településen volt elterjedt. A juhokat hús, tej és gyapjú miatt tenyésztették. A juhok mellett a tehenek és az ökrök voltak a hagyományos háztartások leggyakoribb állatai, amelyeket valószínűleg mezőgazdasági munkákra és vontatásra, valamint különböző tejtermékek - tej, joghurt, tejszín, sajt, vaj stb. - előállítására használtak.
A tejtermékek rendszeresen kerültek a szlovákok asztalrára, nyersen, feldolgozva vagy vegyesen. A levesekhez tejet, joghurtot vagy tejszínt adtak. A jól ismert "polesnak" vagy "točna" burgonyás pitét, amely szintén kemencében sült burgonyából készült, egy pohár joghurttal fogyasztották. A hagyományos burgonyagombóc különböző sajtokkal keverve szintén jellegzetes étel volt. Bizonyos mártások, az "omačky" alapját tejtermékek képezték. A legegyszerűbb mártás tejjel kevert lisztből készül, más néven "Mučna omačka", ahol a tej egy részét felforralták, a másik
részét liszttel keverték, majd fokozatosan hozzáadták a felforralt tejhez és elkeverték. Megemlíthetjük a "Drobance z mliekom" édes vagy sós tejgombócot is. A helyi szlovák gasztronómiában a legelterjedtebb túró aludttejből készült (szlovákul tvaroh), egy édes túró, amelyet könnyű volt feldolgozni. A tehéntejet az erjedés után felforralták, majd vászonruhába átszűrték. Addig hagyták lecsöpögni, amíg a savó már egyáltalán nem jött belőle. Ez a túró tartósítható is volt. A legrégebbi tartósítási eljárás a sózás, keverés és préselés volt fából vagy agyagból készült edényben. A köménnyel és fekete borssal kevert és tartósított túrót rothadó vagy keserű túrónak is nevezték. A gyúrt vagy tartósított túrót lehetett szárítani vagy füstölni. A szárított túrót süteményekre vagy tésztatermékekre reszelték. A sózott, szárított és rétegesen felszeletelt tehéntúrót összekeverték a friss túróval, majd a pincében, agyagedényben több hónapig érlelték, és ez idő alatt a túró olyan puha lett, hogy kanállal lehetett enni.21 Ez a borászok kedvenc csemegéje volt, akik vörösborral tálalták.
Egy másik szlovák sajátossággal rendelkező sajtfajta a korbačik. Tehén- vagy juhtejből készült kemény sajtfajta. Füstölve vagy füstölés nélkül is tálalható. Eredetileg a szlovákiai Árva vidékéről származik, ahonnan a Romániába vándorolt szlovákok egy része is. Ezt a sajtot hosszú szálak formájában állítják elő, amelyeket aztán összecsavarnak vagy összefonnak. A korbačik elnevezés elsősorban ennek a formának köszönhető. A korbač szóból származik, ami szlovákul pántból vagy gallyból fonott ostort jelent.
A szlovákok által kedvelt másik sajtfajta, a Bryndza egy sós juhsajt. A Bryndza és neve a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger pásztorkultúráiból származik. Szlovák területre a vlachok 14-17. századi vándorlásával került. A szlovák nyelvben a bryndza kifejezés az burduf túróra utal. Általános vélekedés szerint az első bryndzát Szlovákiában úgy készítették, hogy érett juhsajtot préseltek, jól összekeverték és megsózták; az így elkészített sajtot göndörített és szárított juhbőrbe tették. Miután megvarrták, a sajttal töltött birkabőrt felakasztották, és a füstölőbe tették, hogy hosszabb ideig eltartható legyen.
Középkori források említik, hogy a szlovákok már jóval azelőtt kapcsolatban álltak a románokkal, hogy elérték volna a mai Románia területét. A vlach pásztorok a középkorban a vándorlegeltetés során még Dél-Lengyelországba, valamint Észak-Csehországba és Szlovákiába is eljutottak juhnyájaikkal. Kulturális szempontból fontos hasonlóságok vannak a Tátra déli részén fekvő Zakopane hegyi üdülőhely lakói és a románok között.22 A helyi termelők ott bryndzát (sajtot) árulnak, és azt mondják magukról, hogy pastyr (pásztor) vagy bacia (juhász). A legtöbb tejterméket az Élet virágával díszítették, amely szimbólum ősidők óta számos jelentést hordoz. A helyiek kapuján olyan szimbólumok láthatók, amelyek a máramarosi vagy bukovinai románok kapuján is megtalálhatóak: a kétfelé csavart kötél és az élet fája. Ezért lehetséges, hogy a szlovákok a tejtermelés mesterségét a vlach pásztoroktól tanulták, akiket ők valasi-oknak vagy valach-eknak neveztek. A Huta Slavia-i Korbačik istállóban megnézhetik, hogy részben hogyan készülnek ezek a sajtok, és meg is kóstolhatják az itt készült finomságokat.